Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kicsi a Bors...

2011.02.27

Többszörös országos bajnok, junior-, és ifi magyar válogatott a kaposvári birkózó, Borsos Dávid.

A 21 éves sportoló két éve szerepel a felnőttek között, de eddig nagyon jól veszi az akadályokat: Dávid folyamatosan hozza a jobbnál jobb eredményeket, a szabadfogású válogatóversenyen már egy győzelemmel is gazdagodott. Ezek után nem meglepő, hogy Kaposvár nyerte el a „Birkózás Városa” megtisztelő címet, Dávidot pedig másodikként emelték ki 2010 legjobb somogyi férfi sportolói között.

 

- Miért pont a birkózás?

- Nem én választottam a birkózást, hanem a birkózás választott engem. Nagyon eleven gyerek voltam, s a napközis tanárom ajánlotta édesanyámnak, hogy írasson be valamilyen edzésre. Édesapám és nagyapám is bokszoltak, ezért adott volt, hogy ha sport, akkor küzdősport. Le is mentünk a közeli edzőterembe, ahol először judózni szerettem volna, de abban az időszakban épp nem volt tagfelvétel. Miközben néztem az edzéseket, valaki a birkózók közül megszólított, hogy nézzem meg, náluk hogy folyik a felkészülés. Megtetszett, s így végül ott ragadtam – idestova már 15 éve…

- Kisgyermekként nem veszélyes egy ilyen sportot elkezdeni?

- Valamilyen szinte minden sport veszélyes. Akárcsak a többi sportágnál, itt is az a jó, ha minél fiatalabban kezdi el a gyerek az alapok elsajátítását. Persze ilyenkor nem ugyanazokat a terheléseket kapják meg a kicsik, mint a felnőttek – erre külön is figyelnek az edzők -; elsősorban a játékon, az alapokon van a hangsúly. Engem édesanyám végig támogatott, amióta csak elkezdtem az edzéseket. Ám mikor elkezdtek jönni a sikerek, a komolyabbnál komolyabb, tétre menő mérkőzések, előjött a súlyprobléma kérdése. Egy szülőnek megszakad a szíve, ha azt kell látnia, hogy a gyereke sanyargatja magát azért, hogy belefogyjon egy adott súlycsoportba – nálunk is megtörtént ez. Édesanyám nem díjazta ezt a fajta életmódot, de később megbeszéltük, vállaltam ezt a feltételt, hiszen hozzátartozik a sportban nyújtott teljesítmény-eléréshez.

- Mi az, ami ennyire megfogott a birkózásban?

- Konkrétan nem tudnám megfogalmazni. Ezt csak az tudja megérteni, aki maga is benne van – de azt hiszem, ez minden sport esetében így van, mindenki másért űzi. Külső szemmel sokak számára a birkózás csak dulakodást, erőfitogtatást jelenít meg, rólunk pedig azt hiszik, hogy agresszívak vagyunk. De pontosan ezek a küzdősportok azok, amik megtanítják az embert erejének befolyásolására valamint az önkontrollra. Ez nem arról szól, hogy a másiknak fájdalmat okozzunk, hanem arról, hogy a saját verítékünket, vérünket, könnyeinket áldozzuk az edzések, versenyek alkalmával, a siker érdekében. Amikor fellépünk a szőnyegre, kezet fogunk a bíróval és az ellenféllel, onnantól kezdve megszűnik a külvilág, mert ez egy szemtől szembeni küzdelem. Semmihez sem lehet hasonlítani azt, amikor a küzdelem végén felemelik arra az 5 másodpercre a győztes kezét – kívülről lehet, hogy csak egy pillanat, de az a győztesnek és a vesztesnek is úgy tűnik, mintha örökké tartana. Úgy hogy aki bajnok akar lenni, az sose elégedjen meg a második, harmadik, stb. hellyel!

- Ez a felfogás a civil életben is segít Téged?

- Úgy gondolom, a birkózás nem csak fizikailag, de szellemileg is fejleszti a sportolót. Nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az ember átlagon felül tudjon gondolkodni, teljesíteni és döntést hozni bizonyos helyzetekben. Igyekszem úgy élni az életemet, hogy azt csinálom, amit igazán szeretek, s ennek része a sport.

- Úgy tudom, volt egy kis szünet a karrieredben.

- Másodikas gimnazista voltam, amikor tomboltak nálam a hormonok, és minden összejött az életemben. Nálam az volt a vízválasztó kor, nem tudtam, mit kezdjek magammal, s így amellett döntöttem, hogy egy időre abbahagyom az edzéseket. Nem tudtam mindent helyesen kezelni, s utólag már úgy látom, kellett ez az egy év ahhoz, hogy lenyugodjak. De ez alatt az idő alatt is éreztem, hogy valami hiányzik az életemből: a birkózás.

- A tanulmányaiddal nem volt nehéz összeegyeztetni az élsportot?

- A Gépészben kezdtem, közbiztonsági szakon, majd az első félév után, az edzőim javaslatára átiratkoztam a Munkácsy Gimnázium élsportoló osztályába. Nagyon közel éreztem magam a sporthoz abban az időben, s óriási segítséget jelentett számomra, hogy a tanáraim toleránsak voltak ezt illetően. 2009-ben érettségiztem, majd a PTE Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karon tanultam tovább, sportkommunikátorként. A pécsi egyesület nem rendelkezik olyan szakértelemmel, körülményekkel, hogy edzeni tudtam volna, ezért Szigetvárra jártam el nap mint nap tréningezni. Mondanom sem kell, nagyon fárasztó volt ez számomra, ezért úgy döntöttem, visszajövök Kaposvárra. Most az első a sport, de mellette OKJ-s képzésben tanulok. Nem tudom még, mi leszek pontosan, de azt igen, hogy szeretném visszaadni a birkózásnak azt, amit kaptam tőle. Várom azokat a befolyásoló tényezőket, amik utat mutathatnak a jövőt illetően, s segíthetnek kitörni.

- Arra még nem gondoltál, hogy Budapesten folytasd a felkészülést és a tanulást? Több lehetőség adódna…

- Tavaly már volt szó róla, hogy feligazolnék a fővárosba. Nevelőedzőmmel, Takács Lászlóval többször beszélgettünk erről, s még most sincs elvetve az ötlet – ha komolyabbra fordulnak a dolgok, egy olimpiai vagy világbajnoki felkészülést illetően, akkor elképzelhető az átigazolás. Több lehetőség, edzőpartnerek, támogatottság lenne biztosítva Budapesten, ami hatalmas segítség lenne.

- És a kaposvári körülmények?

- A magam részéről teljesen meg vagyok elégedve a körülményekkel, habár tudom, itthon nem fogok tudni megélni a birkózásból. Edzőink – Takács László, Kajtán László és Tulézi Márk – nagyon jó szakemberek, akik pedagógiai háttérrel is rendelkeznek, nagyon jól kijönnek a tanítványaikkal. Nagyon jó a kaposvári utánpótlás, amit mi sem mutat jobban, mint hogy tavaly 25 országos címet szerzett az egyesület, ami elképesztő eredmény. Az óvodásoktól kezdve minden korosztály nagy számban képviselteti magát az edzéseken, kislányok és kisfiú egyaránt. Ki merem jelenteni, hogy a fiatalok közül nagyon sokan el fognak jutni a válogatottságig. Ehhez azonban a technikai háttér mellett szükség lenne a támogatókra is.

- Ha már szóba kerültek a lányok, mint birkózók…

- Mai társadalmunkban kialakultak azokat a sztereotípiák, amelyek szerint azok a lányok, akik ezt a sportot űzik, nagyok, izmosak, szőrösek, és nem nőiesek – ezt a téveszmét el kell, hogy oszlassam. Igenis, nagyon szépek a birkózó lányok. A szőnyegen verseny van, de a civil életben sokkal igényesebbnek látom őket, mint az átlagot. Nem lehet kikiáltani csak férfi sportnak a birkózást, főleg amikor egyenlő jogokról beszélünk a nemek között. Én személy szerint csak örülni tudok neki, hogy egyre több, szép lányt lehet látni a versenyeken, kevesebb ruhában.

- Mik a terveid 2011-re?

- Mindent el szeretnék érni, ami csak lehetséges – persze tudom, hogy ez nem csak rajtam múlik, hanem több egyéb tényezőtől is. Ha valamit elhatározok, akkor azt a legmagasabb szinten akarom végrehajtani, fél gőzzel nem tudok csinálni semmit. Most elsősorban a válogatóversenyeken kell jól teljesítenem, hogy bekerüljek a felnőtt válogatott keretbe, s szeretnék kijutni az Európa Bajnokságra is. Az pedig egy nagy álmom, hogy a 2012-es vagy 2016-os olimpián Somogy megyét, Kaposvárt képviselhessem.

 

www.somogysportja.hu